Szijjártó: Magyarország a nyertesek közé akar tartozni
A külgazdasági és külügyminiszter a második Magyarország - Latin-Amerika Fórum megnyitóján új világrendről is beszélt.
A külgazdasági és külügyminiszter a második Magyarország - Latin-Amerika Fórum megnyitóján új világrendről is beszélt.
Augusztusában az ipari termelés volumene 6,2 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest a nyers és a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint egyaránt – jelentette a második becslése alapján szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hasítanunk kellene, úgy szórja ránk a pénzt az EU, enélkül egy helyben toporognánk – és jövőre ez el is jön, véli Zsiday Viktor. A kivándorlás miatt durva béremelések lesznek jó pár szektorban. 2020 után komoly gondok lesznek.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javította az idei és jövő évi magyar GDP-növekedési prognózisát őszi előrejelzésében.
A VW botrány ellenére, Németország továbbra is jó hely üzletileg – Angela Merkel szerint. Magyarország gazdasága viszont túlzottan függ az autóipartól.
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 6,3, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 6,8, az üzemanyag-kiskereskedelemben 8,3 százalékkal emelkedett az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene.
Szeptemberben is lassult a magyar gazdaság növekedési üteme a Világgazdaság mutatószáma, a gyorsulási irányadó (GYIA) szerint.
A Moody’s csak akkor venné fontolóra Magyarország felminősítését, ha látná a fenntartható gazdasági növekedés jeleit, amit a mostaninál nagyobb politikai stabilitás alapozna meg, és ha meggyőzőbb bizonyítéka lenne az államadósság csökkenésének – ezek a fő megállapításai az amerikai hitelminősítő magyar gazdaságról készített legfrissebb éves jelentésében.
Fokozatosan gyorsulhat az infláció Magyarországon, a friss adat - miszerint a fogyasztói árak nem változtak augusztusban az egy évvel korábbihoz képest - alapján azonban nem változtak az alapfolyamatok, így az idén 0,2 százalékos átlagos inflációra számít az Erste, a Takarékbank és az ING makroelemzője egyaránt. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelte, hogy augusztusban is maradt a gazdaság minden szereplője számára előnyös alacsony inflációs környezet.
A dollár kivételével gyengült kedden kora délelőtt a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi kereskedelemben.
Júliusban az ipari termelői árak 0,3 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban, az előző havi 1,5 százalékos csökkenés után. A belföldi értékesítési árak 1,8 százalékkal csökkentek, az exportárak 1,5 százalékkal emelkedtek.
A második negyedévben 5,7 százalékkal nőttek a beruházások az előző negyedévi visszaesés után. Az előző negyedévhez képest 1,7 százalékkal emelkedett a nemzetgazdasági beruházások volumene a szezonálisan kiigazított adatok szerint - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A friss adat közlésével egyidejűleg az első negyedévi csökkenést 4,5 százalékról 3,9 százalékra mérsékelte a hivatal.
Nem változtatott korábbi növekedési előrejelzésén a GKI, így továbbra is a bruttó hazai termék (GDP) 2,7 százalékos növekedését várja, de előző prognózisához képest magasabb, 900 milliárd forintos államháztartási hiánnyal számol - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
A nemzetgazdasági miniszter szerint az ország versenyképessége növelésének gátat szab a modern termelésbe bevonható szakképzett munkavállalók hiánya.
Elérte idei csúcsát augusztusban a GKI-Erste konjunktúraindex, a GKI Gazdaságkutató Zrt. által, az Európai Unió támogatásával végzett felmérés szerint augusztusban ugyan az üzleti várakozások az előző hónaphoz képest alig változtak, de a fogyasztók kilátásai számottevően javultak – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Elszálltak az fővárosi albérletárak, a lakásmegosztókra rászállt az adóhatóság, a pincérek és hentesek után viszont külföldi munkát vállalnak a mozdonyvezetők és a varrónők is. Kérdéses Töröcskei további sorsa, de L. Simon, ha megjön a szabijáról, még rendezheti a sorsát Lázár János előtt. A hvg gazdasági rovatának heti összefoglalója.
2,7 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben. Az első negyedévi 3,5 százalékoshoz képest mérséklődő növekedési ütem hátterében elsősorban a mezőgazdaság teljesítményének csökkenése áll.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon csütörtökön: az euróval szemben erősödött, a dollárhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest viszont gyengült a magyar fizetőeszköz.
Az utóbbi 20 évben Magyarország 20 százalékpontot dolgozott le az euróövezeti GDP átlagához viszonyított lemaradásából, de ez így is kevesebb, mint Szlovákia, Lengyelország vagy Csehország fejlődése – közölte a GKI.
Júliusban folytatódott a GKI-Erste konjunktúraindex szezonális hatásoktól megtisztított értékének idei stagnálása, amelynek szintje így továbbra is viszonylag optimista hangulatot tükröz. A GKI által az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások szinte nem változtak, míg a fogyasztói várakozások minimálisan emelkedtek.